Csibész kutya vagyok

A Gazdám megpróbálta elmesélni a történetemet, dehát ez nem az ő dolga, meg különben is mi jogon nyilatkozik a nevemben.

A kapcsolatunk úgy kezdődőtt, hogy egy kedves nőstény ember enni akart nekem adni, elő is vette a finom falatokat tartalmazó zsákot az autójából, ahogy szokta, ezúttal azonban ahelyett, hogy megínált volna a többi kétlábúval kezdett valami beszélgetni. Egyébként amikor ő nem adott enni akkor a gyerekek adták nekem az uzsonnájukat. Ezúttal az etetés előtt be lettem tessékelve egy kapun, és egy gyönyörű zöld kertben találtam magam, ahol két ember és két nyau várt. A nő aki eddig enni adott elment (azóta csak párszor láttam, de mindig megvakartattam vele a fülemet).

Pillanatok alatt megértettem, hogy ezek az új családom. A nyauk elég bizalmatlanok voltak, azzal kazdődött, hogy jól lepofoztak. Nekem éppen nem volt kedvem játszani, ezért csak néztem, hogy szaladgálnak.

Délután kaptam egy szép nyakörvet meg pórázt. Nagyon hálás voltam mert már az esti sétánál is feltették, így biztos lehettem benne, hogy nem fognak elkódorogni mellölem, azért én is mindent megtettem, igyekeztem úgy helyezkedni, hogy mindig hozzám érjen valamelyik kétlábú. Elképzelni nem tudom, hogy miért kell ennyire lassan menni, amikor szaladgálni is lehet.

A séták alkalmával sose engedik a Gazdák, hogy a nyaukkal játszak, pedig nagyon jókat lehet velük játszani, szaladgálni, csak arra kell vigyátni, nehogy utolérjem valamelyiket, mert akkor nagyon orrbavernek.

Három séta után elvittek egy szép fehér szobába, ahol egy fényes asztalra állítottak, és valaki nagyon végigtapogatott, a torkomba nézett, majd valami babesya-t emlegetve egy jó fájdalmas injekciót bökött belém. Hazafelé már alig áltam a lábamon. Nem tudom miért kellett ezt így intézni, ha jön az a babesya majd jól megugatom, ha nem elég  majd széttépem, de így nehéz lessz, de megoldom, de akkor is meg fogom védeni a családomat attol az izétől.