Néhány ével ezelött nagyon szerettünk volna egy kutyát, azonban hiába jártuk a menhelyeket nem találtuk meg azt, amelyik tetszett volna. Egy gyönyörű nagytestű kutya ugyan nagyon kinézett minket magának, az egyik alkalommal, azonban fájó szívvel otthagytuk, mivel ekkora kutyát első állatként nem mertünk vállalni.

Egy szép napos péntek délután, egy női ang megkérdezi a szomszédot (!), hogy a kapunk elött megetettheti-e a kutyát. Nejem éppen a kertben volt, így a hölggyel beszélgetni kezdtek, gyorsan kiderült, hogy a kutya hetek óta az utcában kóborol, az ovisoktól koldult élelmet.

Egy gyors kupaktanács után befogadtuk a fiatal fekete állatot. Mire a családi tanács döntött, a kutya már az udvaron volt (az állatvédő hölgy berakta). így maradt.

Azonnal kapott a macskák bolhaírtó cseppjeiből. Ahogy a járdán ült, és tömött sorokban menekültek az élősködők, úgy nézett kimint a Chaplin aranyásók c. filjében ahogy mentek át a hegyen.

A macskák első dolga volt jól lepofozni az ismeretlen betolakodót, aki ezt rezzenéstelenül vette tudomásul.

Hétfőn elvittük az állatorvoshoz, aki azonnal elkezdte vizsgálgatni, és közölte, hogy amíg a babesya nincs rendbetéve nem lehet oltani...

 Csibész közben itt böködi a könyökömet, hogy ez az ő tötrénete, majd elmeséli ő, nekem ehhez semmi közöm. Hát ő tudja. A hövetkező posztot már rábízom.